Dolgozunk
 
A Taschner Bor- és Pezsgőház Kft. elkötelezett
a kultúrált italfogyasztás mellett.
Szeszesitalaink fogyasztását 18 éven
aluliak számára nem ajánljuk!
Az Irsai Olivér igaz története

Az Irsai Olivér igaz története

Irsai M. Olivér igaz története Magyar Nemzet, 2003. október 31. 01:00 Muray Gábor L U G A S

Már csak olyan a szájhagyomány, hogy őrzői adják-veszik, rágják, mígnem kiveszik belőle az igazság. Két hete a homályos emlékű Irsai Olivérről regéltem, s azóta – ifjabb Irsai Olivérnek hála – kiderült az ég meg az igazság is: a fajta névadója nem afféle mesefigura volt, hanem tisztes szegedi polgár, akinek legendájából szinte semmi sem úgy igaz, ahogy.

Bécsi, párizsi és nottinghami tanulmányai után végül Szegeden kezdte rakosgatni életének építőköveit Bohn József a század elején. A nagykikindai születésű sváb ember jó hírű vendéglőt nyitott a tágas városban, s kisebb földeket vásárolt a határban. Aztán tovább- lépett: eladott mindent, vendéglőt, telkeket, ingóságokat, és a pénzből megalapította az akkori Árpádközpontban (a mai Üllés) a Bohn-gazdaságot, ahol szőlészetet és vesszőtelepet létesített. A húszas évektől betársult az üzletbe veje, Irsai M. József is. A szakirodalom borkereskedőként említi az Irsaiakat, ami nem felel meg a valóságnak, hiszen a ’32-ben arany oklevéllel díjazott gazdaságban szőlészkedő Bohn József kétévente kiadott szakmai értesítői és Irsai M. József írásai mezőgazdasági szakértelmüket bizonyítják. Irsai cikkezett a Vasárnapban és a Hangyában. A későbbi Irsai Olivér fajtáról először a Bohn-féle Szőlészeti értesítő 34–35-ös számában olvashatunk. Az anekdota szerint Irsai Olivér borkereskedő száz pengőt fizetett azért, hogy az új fajtát róla nevezze el Kocsis Pál. A dolog azonban sántít, mert Irsai M. Olivér 1930-ban, Budapesten született, s az ember két-három éves korában nem mászkál száz pengővel a zsebében szőlőtövet vásárolni. Édesapja, Irsai M. József, aki Kocsis ismerőse és partnere volt, valóban vásárolt a Bohn-gazdaság számára, de a száz pengős „névvásárlás” nevetségesen csekély összegnek tűnik, hiszen a máig megőrzött, Kocsis Pál által írt számlák vásárlásonkénti több mint ötszáz pengős tételekről regélnek. Az új szőlőfajtát tehát a kölcsönös tisztelet és barátság alapján nevezték el a kisgyermek Irsai M. Olivérről, ráadásul nem is Katonatelepen, hanem Bohnéknál, Árpádközpontban.
A névadó Irsai M. Olivér huszonegy éves volt, amikor munkaszolgálatba kényszerült. Az államapparátus ’51-ben a család minden vagyonát elbitorolta. A róla nevezett szőlőfajta a kitelepítés után nemcsak büszkeséggel, de nyűggel is járt. Egyre gyakrabban jelentek meg a valóságot hamis színben feltüntető írások, ám a família ezekről nem tudott, s az elnehezült politikai légkör miatt nem is tiltakozhatott. Elhunyt édesapjának családi ereklyéit ifjabbik Irsai Olivér örökölte meg, a megsárgult dokumentumok fennmaradtak – bizonyítékául annak, hogy a szőlőfajta és az ember toldott-foldott legendája orvosolható. Javaslom, hogy a szőlészeti szakma „javítsa ki” az egyre híresebb hungaricum elvétett anekdotáját. A magam részéről megtettem.

« vissza

2014. 01. 23.